2009. április 23., csütörtök

Xiamen reptér

Hatalmas tiltakozómegmozdulás indult el. A hírt a Frank Alternativ Szolgálat (röviden az ef a esz) hírügynökség szerint a pécsi PDSz szellőztette meg.
Ezért most még közzéteszem a mai fotóimat amit a Xiamen reptéren készítettem,ugyanis van még 3 órám becsekkelni a budapesti gépre.
Xiamen reptér rengeteget változott az elmúlt évek alatt. Korábban csak kínai dolgokat lehetett kapni, kínai kaját, amikről a nyugati látogató azt sem tudta,mi az, és addig volt jó, amíg nem tudta. Az ember még csokit sem tudott venni, csak ilyen kínai nyálelvonó-vattaköpő "nyalánkságokat", szárított magvakat, amibe beletörik a korona, de még a fog is.
Végre vannak olyan dolgok is, amiket a nyugatról idelátogató bizonyossággal megvehet. Pár éve van KFC, és most bővítik a helyet. A kép, ami itt van csak elvitelre van, de a reptér másik felében van a nagy terem, ahol le lehet ülni kajálni. Ma speciel kipróbáltam egy új terméküket, palacsintába tekert zöldséges marhahúst. Finom volt, de egy órára rá hascsikarást kaptam, ami repüléskor nem ideális, úgy mondják. Egyébként a KFC helyek itt mindig tele vannak, nagyon jól megy az üzlet, itt a reptéren is.

















A legújabb étterem a Pizza hut. Ez drága hely de közkedvelt szintén. Benn a városban van a nagy egy épület tetején. átriumos lift visz fel, közben szép panoráma van előttünk, a tenger és egy kis sziget. A hely annyira jól megy, hogy ebéd és vacsoraidőben sorba kell állni, van, hogy több mint egy órát is. Az egyedüli dolog, amit utálok a kínai Pizza Hutban, hogy a gyerekpincérek mindent az asztalratesznek, amit megrendeltél és ráírják a számlára, mikor hozták ki, bizonyítván, hogy ők milyen gyorsak. A baj az, hogy mivel a desszert ugye kész van és csak a hűtőből kell kivenni, a fagy már rég az asztalon van, de az előétel lesz a legutólsó, amit kihoznak. Nem csoda, hisz hol volt nekik gyerekszobájuk, fogalnuk sincs a sorrendről. Így a fagyi már rég úszik, mikor megérkeznek a hagymakarikák.
Egyszer már panaszt tettem a nemzetközi weboldalukon, de hát kínaiakat megtanítani nem egyszerű dolog, évszazadok kellenek hozzá és az eredmény még így is kétséges.

















Parfüm meg ilyesmi, persze a nyugati áruk nagyon drágák.















Egy érdekes szobor, valaószínű a tealevelek megmunkálását mutatja be egy kínai teázó előtt.
















Lám, van műszaki bolt is. :-)















Lonely Planet könyvek, gondolva azokra, akik nem szótagírók. Régebben nem gondoltak!















Nyugati magazinok, német, francia, angol nyelven.















Amit utáltam régebben, hogy tele volt a reptér gyümölcs standdal. Ki vesz a reptéren gyümölcsöt, ráadásul horribilis áron volt. Árultak pl. lícsit, amitől az ember ujjai tiszta kosz és ragadós lesz. Hát én valahogy nem szeretek úgy utazni. Mára teljesen összement a gyümölcs stand, mint gézing a mosásban.















És a Xiamen Airport egyenruha. Baromi randa!















Viszont szépek az orchideák!

2009. április 22., szerda

Xiamen (ejtsd Sámen) reptér



Fu Lan Ke nemhivatalos, baráti látogatásra érkezik kis hazájába, így egy hétig nem lesz Kína update. Megkérem a blog olvasóit, hogy tegyenenk meg mindent, hogy ne essenek mély depresszióba az új blogok hiánya miatt.
Köszönettel: a szerkesztő.

2009. április 21., kedd

Az étterem, tudod ahova oly sokszor beültünk



























Ezeket a képeket már régebben el akartam készíteni, csak nem tudtam, hogy kezdjek hozzá, hisz a tulajok nem szeretik, ha éttermeiket fotózzák. A képen láthtó helyre azért nem lehet egyértelműen mondani, hogy étterem, már abban az értelemben nem, ahogy mi hívunk egy helyet, ahol kultúráltan lehet étkezni. A képen agy kínai gyorsétterem látszik, igazából tisztább mint a nagy kínai átlag és méghozzá új is. Új a mosogató és újak a műanyag sámedlik is, ami rendkívüljó hatással van az isiászra és a hexenschussra. Az étteremből az utcára száműzött mosogató, a kézi lány és a moslékosbödön, így együtt, de külön-külön is vendégváró-szerető benyomást kell. A moslékosvödör itt az appetizer szerepét tölti be, ehhez nem fér kétség. A mosogató látványa máris bizalmat ébreszt az emberben, lám, itt még mosogató is van, nem csak úgy egyszerűen a földön mosogatnak, ahogy ez minden normális kínai helyen lenni szokott.

Nézzük most a higiéniát! Van a képek közt egy nagyítás a mosogatóról. Hát hol van kérem a mosogatószer? Én nemlátom, csak 2 rongyot. Az is észrevehető, hogy a kondért éppen a seprűvel tisztítják,minden rendes kínai konyhában van egy efféle seprő,amivel az edényeket söprik tisztára. Az is bizonyos, hogy csak hideg víz van, mert csak egy cső van bevezetve a mosogatóba. Már nemis keresem a feliratot: 1. ZSÍRTALANÍTÁS, 2. FERTŐTLENÍTÉS, 3. ÖBLÍTÉS. TÖRÖLGETÉS NINCS!



2009. április 20., hétfő

A falak leomlanak.


Amit raktak estére, reggelre leomlott.













2009. április 19., vasárnap

Szabályos közlekedés

A zebra a gyalogosoké!

A dolgozó népet szolgálom!

Többfelé vannak ilyen poszterek kitéve. A reptéren is érkezés után a guard szalutál az utasoknak. De minek. Hajlongást én csak a tévében láttam, a mindennapi életben nem. Pedig otthon úgy gondolják az emberek, hogy a kínaiak hajlonganak. Lehet, pont a tévé miatt.

2009. április 18., szombat

Bólogatós bemondók



A Kínai tévékben bemondók - mindig egy nő meg egy férfi - mindig bólogatnak. Mikor a nő beszél a férfi bólogat, ha a férfi dumál a nő bólogat, ezzel is megerősítik a tévénézőket abban, hogy a hír igaz, nem hazugság, hiszen a másik még rá is bólogatott.

Közvetlenül

Állítólag e-mailről közvetlenül lehet a blogra küldenem, szóval most ezt kipróbálom.

asiatrekker

Marketing


Itt sajnos kissé beremegett a kezem, két egyforma színű papucs, valószínúleg eredeti termékek egy kínai kisváros polcán, egymás mellett.

Marketing


XXl-es atléta. Ez a termék eladja magát. Jó volt a marketing. Figyelem otthon! Tanuljatok a kínaiaktól, hogy kell eladni az árut!

2009. április 17., péntek

Bank krízis

2009. április 16., csütörtök

Lehúzódunk


- Sjenszeng, férjemuram, állj már meg egy pillanatra, kiugrok veszek valami fincsi húst vacsira.
- Tajtaj kedvesem, máris megállok, jó ötlet, este eszünk valami finomat. Vegyél egy kis reszelt disznóbőrt is. Addig én szépen a padkához húzódom, hogy ne akadályozzam a forgalmat, meg ahogy tanultam ezt annak idején.
- Ugyan minek húzódnál le, majd kikerülnek minket.
- Igazad is van életem ájren-je. Itt maradok és várlak. Adj egy wen a számra te mej ren. Vo áj ni!
- Vo je áj ni!

2009. április 15., szerda


Egy kecske mama volt kikötve ma reggel egy bolt elé, szegény nagyon egyedül érezte magát és folyton a gazdája után mekegett.

2009. április 14., kedd

Kínai fürdőszobák 2.

Kicsit időzzünk most el a fürdőszobánál és nézzünk körül, hátha találunk még érdekes dolgokat errefelé, ne kapkolódjunk, aknázzuk ki ezt a témát még jobban.
A követlkező kép egy kínai szállodai szoba fürdőszobáját mutatja, ahol én vendégeskedtem nemrég. A tusolót, mikor visszahelyezzük a tartóba, tehát még elvileg csöpög róla a víz, pontosan a 220-as vezeték fölé tették, így ha esetleg hibás lenne a vezeték, megrázó élményben lenne része az illetőnek. Íme:















Most kukkancsunk be egy kínai család mindennapjaiba. Hogy élik ők hétköznapjaikat. Vajon takarítómániás-e a kínai nép, vagy csak amolyan tessék-lássék? Mivel a következő képek nem jelenthetik az átlagot, ne szűrjünk le elhamarkodott véleményt.














Mosdó mosogatóronggyal. Látszik adnak a tisztaságra, mert a rongy mindig kéznél van, hogy bármikor tisztára varázsolják a fürdőt.
















Tusolófülke melltartókkal lazán hátravetve. Ha valakinek ez szexi, szóljon!
















Ez pedig itt a tusoló belseje ha épp nem fürdik valaki. A porból ítélve, ami az üres joghurtos dobozokon volt, már rég fürödtek a bennlakók. Ebből is látszik, hogy nem pazarolnak a vízzel, ők környzetbarát élnek, szeretik a természetes testszagot.













És végre valami, amiben még én sem találok semmi kivetnivalót.














És a fürdőszoba éke, a mozsógép a centrivel.


Most azért nézzük meg, hogy ennél lehet-e szebbet találni itt Kínában. A következő képek egy pekingi száloda fürdőszobáját mutatja, üvegfallal, elegáns dizájnal. Első osztály. Már csak az a kérdés, hol éreznénk otthonosabban magunkat?





















Persze mindehol van ilyen is olyan is. Mégis a legpocsékabb szálloda egy Észak-kínai hotel volt, Lisen, ahol a rögzített tusolórózsa egy ronggyal volt körülkötve, hogy a víz ne spricceljen szanaszét. Hát hogy tényleg így volt nem tudom, mert nem próbáltam. Már majdnem azt írtam, hogy "Erről sajnos nincs fotóm", amikor véletlenül rátaláltam. Hát persze hogy van fotóm, és viszi itt el a pálmát:

2009. április 13., hétfő

High tech fürdőszoba most építkezőknek


Az Artbutik blog ihlette, hogy közzétegyek néhány high tech fürdőszobai felszerelést. Különösen Ohm Jasmeen-nek ajánlom, aki most építi új resortát a Vörös tenger partján. Erre harapni fognak a túristák.
Íme, egy high tech WC a 21-ik századi ember higiéniájának minden igányével kielégítve. A kábelfektetés netovábbja.














Víztakarékos piszoár. Nagy fütyire nem ajánljuk!

Csirke rendel Kínában

Sokáig dolgoztam ma, este fél 7-kor értem haza de még itt a lakásban is kellett csinálnom riportokat. Így nem volt időm kajáért menni. Megkértem benn egy kínai cajt, hogy rendeljen nekem rántott csirkét. 2 perc 53 másodpercbe telt míg megadta a címem. ezek még egymást sem értik, nem csodálkozom. Ezért nem fogok tudni én itt kínaiul rendelni kaját telefonon.