2009. június 27., szombat

FEJLEVES

Ma két érdekes hír is volt a www.azsia.net oldalon. Az egyik, hogy 25 éves idegbeteg lány anyja emberfejlevessel szerette volna meggyógyítani beteg lányát. Anyja is félnótás lehetett, hogy elhitte ez a remek gyógymód. Leüttette egy 76 éves éppen részeg férfit majd levágták a fejét. A gyilkosságért felfüggesztett halálbüntetést kaptak, a lány állapota valószínüleg nem javult.

 

A másik, hogy Kína megfenyegette a kínai Google-t, hogy ha nem törli a porno oldalok találatát, akkor felfüggesztik a Googlet, sőt keresési javaslat sem lehet. Csak azt nem értem, mi ebben a hír, én már most is alig tudok elérni egy-két porno oldalakat, a k1nai szerver úgyis letiltja.

 

Ez a hír az Aritól jött Londonból. Az egyik Hiltonban takarít és írta, hogy a kínaiak milyen mocskosan és büdösen hagyják el a szobáikat, a wc-t meg telefröcskölik szarral. Ennek oka az lehet, hogy ugye gugyulva tudnak csak üríteni, ezért felállnak a wc ülékére és onnan a magaslesből fröcsögnek alá. Én nagyon jól tudom,mit tudnak művelni a kínaiak egy szobával, az itteni hotelek mind erről tanuskodnak. Ha Eszterékhez kínaiak vetődnek, kérek updatet a kultúrálatlanságukról.


2 megjegyzés:

  1. Úristen, köszi a figyelmeztetést! Azt tudom, hogy a Jordánia pár hónapja könnyítette a kínaiak és indiaiak vízumhoz jutását, és még gondoltam is, hogy meg kéne lovagolni a - remélt - növekvő érdeklődést ezen relációból... de akkor inkább majd a konkurensekhez irányítom őket.

    VálaszTörlés
  2. Vagy toleráns takarítókat kell felvenni, ill. lehetne esetleg a Darna village-n belül egy kis pottyantósvécés csájnátáunt kialakítani.

    VálaszTörlés