2011. szeptember 3., szombat

Rekviem egy ismeretlenért

Ma reggel arra ébredtünk, hogy valaki gyászoló rokonai reggel 6-kor kibaszták a hangszórót a ház falára, olyat amilyenből a 39-es dandár úti iskola udvarán szólt, mikor korcsolyázni jártunk az egyenetlen jégpályán és kurblival csatoltuk a bakancsunkhoz a folyton leváló állítható korikat. Szóval, mondom, kibaszták reggel hatkor a hangszórót és gyászzenére ébredt az egész lakótelep. Így esélyünk sem volt az ignoranciára, hogy meghót valaki. Milyen tapintatlanság is lenne, nem közölni a lakótelep aprajával-nagyjával, hogy bizony, ha nem is ismerte ugyan senki, nekik családtagoknak - már a tisztesség is ezt kívánja - ki kell fejezniök mélységes bánatukat száz deciBellel és legalább ennyi karton rízspálinkával. Meg hát ott van az a 4ezer éves kultúra! Ja, hogy akkor még nem voltak hangszórók!
Ez volt egy dolog, a másik hogy ezt megeleőzően az áram is elment. Honnan volt ezeknek áramuk? Geberátor! Felkészültek minden eshetőségre. Semmit sem bíztak a véletlenre. Így kell megszervezni egy jólinduló napot a kommunának.
Munkából jövet már előre örvendeztem az egésznapos ingyen zenének, de csodálkozásomra délután már szólt ez a szép zene, amit mindig és csak és kizárólag ezt a zenét adják be a rokonok, mikor valaki a beadta a kulcsot.
Jobb helyeken előveszik a sípot, dobot, nádi hegedőt is, mindent, mi fellelhető a konyhában, lábast, fazekat, fak anált, fedők garmadát oszt hadd szóljon a zene füleimnek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése