2010. szeptember 16., csütörtök

MOSLÉK ÉTTEREM

Hong Kongból, ha busszal megyek Xiamenbe, a busz mindig megáll egy étteremnél, amellyel szerződésben áll, hogy a fáradt utasok csillapítsák éhségüket és egy kicsit kinyújtozzanak a hosszú úton. Ez a hely a MOSLÉK ÉTTEREM.  Én ugyan még sosem ettem itt, de ahogy az "ételek" kinéznek és amennyire a tányérok és evőeszközök el lehetnek mosva, hát ezért hívom én ezt a helyet MOSLÉKNAK. Megfigyeltem, hogy más nyugati túristák sem kívánják megkostólni a kínai konyha itt készült remekeit, hanem inkább stabilan állnak a busz mellett, nehogy hozzáérjenek valamihez és még valami fertőzsét is hazavigyenek, várva a megnyugtató indulást. 
A kínaiak ebből mit sem vesznek észre, örömükben szétszemetelik a környéket, mert ők csak akkor érzik jól magukat, ha végre szabadon jól kiszemetelhették magukat. Így néz ki a parkoló, miután a jóllakott utasok folytatták útjukat.

2010. szeptember 11., szombat

Miért rossz a kínaiak modora?

Az idősebb kínai generáció koreai ősök leszármazottai, ennélfogva ők sokkal inkább durvák és gusztustalanok. Az első kínai császár egy koreai zsarnok volt, aki rossz modorra tanította a kínaiakat. Szerencsére a japánok civilizált módra tanítják a kínaiakat, és ezért van az, hogy végre kezdenek civilizáltabbakká válni. 

Idős kínai = koreai kúltúrán nőtt fel

Az új kínai = japán behatás alatt

Sokáig éljen a Japán!


Bad manners of Chinese

The elderly Chinese generation descended from Korean ancestors, therefore they were more rude and disgusting. The first Chinese emperor was a Korean tyrant who taught some bad manners to Chinese people. 
Fortunately, Japanese are teaching Chinese people to become more civilized, which is why now they are finally moving away from their uncivilized ways.
Old Chinese=raised by korean culture
New Chinese=influenced by civilized Japanese 
Long Live Japan! 

Tájfun után

Szépen elterültek ezek a banáncserjék a házunk előtt. Múlt héten néhány tájfun keringett a fejünk felett és ezek a cserjék ezt már nem bírták ki, derékba törtek.
Egy ilyen esőzés alkalmával akkora vízmennyiség tud lezúdulni, hogy kezdtem aggódni, nem lesz-e árvíz. A Fülöp-szigeteken, ahol a bennszülöttek hullámpalával fedik a tetőt, egy ilyen vihar alkalmával nem is tudnak egymással beszélgetni, úgy kopog az esőcseppek milliárdja a tetőn.
Most is esős idő van, de nem tájfun. Ismét Hong Kongba megyünk vasárnap, az előrejelzés szerint esős idő várható ott is.

2010. szeptember 8., szerda

Kórház a város szélén

Kedves blogom! 

ma pedig valami szépet fogok mesélni neketek: 

Ma voltam egy tajvani doktornál, itt Kínában, beszél angolul, nem kell, hogy idegen emberek elkísérjenek és megpróbálják előadni, mi fáj Frank-nek. 
Írt fel nekem EURÓPAI!!! gyógyszereket, nagyrészt, ahol nem, ott is megjelölte latin betűkkel a hatóanyagot és a kiszerlést. Pl klaritint, ami nagyon jó az allergiára. Mégis csak az van, nem megfázás, mert a torkom nem kapar. 
A kórház, ahol rendel szuper jól néz ki, Magyarországon nincs olyan. Tiszta, nagy, jól felszerelt, szuper.
A gyógyszereket rögtön elkészítik, ahogy az orvos beírta számítógépbe, zacskóba rakják, feltüntetik a nevét, hatóanyag stb, azt hogy mikor kell szedni. A szedést külön kis ikonok segítik: reggel: kakas, délben: nap, este: hold, lefekvés előtt: ágy, étkezés előtt: egy tál rízs, étkezés után: üres tál. A megfelelő ikont számítógép jelöli meg.
Külön felhívják a figyelmet, hogy ellenőrizze a gyógyszert, másnak ne ajánlja, lejárat, gyermek elől stb, mindez angolul és kínaiul. Két telefonszám, ha mégis szükség lenne további segítségre.
Szóval a két véglet, mocskos lepusztult kórház itt Zhang Puban, lásd első fotót a blogban a WC-ről, mint higiéniás alap tananyag. Ebben a kórházban akartak vért venni tőlem! gondoltam inkább mégse. És az ellenekzője, egy szuper tiszta jól szervezett, high tech felszerelt kórház a város szélén, Xiamenben.

2010. július 25., vasárnap

ZP buszállomás WC

Helló, nem emlékszem, és utánanézni meg nem tudok, hogy felraktam-e Zhang Pu buszállomás WC-jének a fotóit. Lehet nemsokára lebontják, és akkor már nem tudnám megmutatni, milyen volt. Emlékeztetőül, ez a blog a korházi WC fotóival indult, lehet odakattintani.

2010. július 13., kedd

Bontják a régi utcát

Épületek, amikért nem kár, bontják Zhang Puban. A 70-es évek csodás tervezései, trapéz alakú erkéyek, eltolásos ablakrészek. Ideje volt eldózerolni ezt a csúfságot. Meglátjuk milyen lesz. Valószínű útszélesítés lesz, mert amegnövekedett forgalmat már nem bírja el a régi út. Hja, ma már soknak kocsija van, nem motorja.