2009. július 7., kedd

AUTÓPÁLYA ÉS REPTEREK

Kínában ha ráhajtasz egy autópályára, fotót készítenek a kocsiról és benne a sofőrről, plusz a rendszámról. A sorompó mellett az a két eszköz a kamera. Csak tudnám, hogy tárolják ezt a rengeteg adatot, mikor semmisítik meg a régieket.
Hasonló gondot okozott az adatok tárolása, amikor pár éve bevezették, hogy vámnyilatkozatot kell kitölteni be és kiutazáskor. Aztán rájöttek, hogy a pár milliárd példányt igen nehéz tárolni és biztos sokba is került, ezért ma már csak annak kell töltögetni, akinek valóban van elvámolnivalója.
Még egy dolog a reptereken. Kis szerkezeteket tettek ki az útlevélvizsgálat ablakai elé, rajta mosolygós és szomorú szmájlik, abból a célból, hogy az utas jelezze rajta, mennyire volt megelégedve a formalitás menetével. Útlevélbizsgálat után ezek a szmájlik el kezdtek villogni, jelezve a túristának, hogy lehet nyomkodni. Több ezer ilyen kis szerkezetet helyeztek ki, de minek. Ki nem szarja le, hogy örülnek-e a Kínai Túrisztiakia Központban, hogy az utasok mennyire elégedettek vagy sem!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése