2009. július 24., péntek

INTERNET ÉS TELEFON KÍNÁBAN

Erzsi netínségéről jut eszembe, hogy itt Kínában sem olyan rózsás a helyzet bár össze semlehet hasonlítani persze az izraeli minőséggel. Időnként olyan itt is, mintha nem is lenne, kb záró bit jön át. Egyszer levágtak a netről egy hónapra, mert nem elsején fizettem be a számlát, hanem korábban, már 29-én, és a rendszer úgy értelmezte, hogy a számla nincs kiegyenlítve.

A telefon itt külön élmény. Régebben tök idegbajt kaptam, mára már egyáltalán nem idegeskedem ezeken a dolgokon, mert tudom, úgyis hiába. Például akarsz venni egy sim kártyát, hogy fogadj és küldj sms-t. Mondják, hogy persze van ilyen. Aztán mikor megveszed, kiderül, hogy vagy te nem kapod meg, vagy otthon nem kapják meg az sms-t. Ha megkapod, akkor lehet 12-szer is megkapod. A filipin főnököm is hasonlóképpen járt nemrég, ő nem tudott hívni csak fogadni. Mondtam neki, én már feladtam, javaslom elégedjen meg azzal, ami van, mert úgysem lesz jobb. Ha veszel egy sim kártyát délen és elutazol Pekingbe, ott már nem tudod feltölteni, mert ugyan ugyanaz a cég, de más az igazgatóság, tehát jobban teszed, ha utazás előtt rendesen feltöltöd a kártyád. Szóval ilyenek.


1 megjegyzés:

  1. Ez tényleg így volt velünk is tavaly: a kínai sim kártyáról hiába küldtem haza az sms-eket, azok soha nem érkeztek meg. Telefonálni tudtam vele csak.

    VálaszTörlés